BEMUTATKOZÁS

CziribuDesign®

„A CziribuDesign olyan lendületes, new age dizájner márka, mely az otthon- és öltözék kiegészítők tervezésével és kivitelezésével foglalkozik zero waste szellemben.”

- Czirbuly Emese (A márka megálmodója és életre keltője)


Czirbuly Emese vagyok a CziribuDesign megálmodója. Mint ahogyan az sokaknál lenni szokott nem feltétlenül vezet egyenes út a nagy álom megvalósításához, de összességében valamennyi munkám hozzátett ahhoz, akivé váltam, és aki életre keltette az addig csak fejben létező terveket.

Egy egészségügyi szolgáltató tartalom menedzsereként felelőse voltam az online és offline arculat és tartalom vizuális megjelenésért, készítettem grafikai munkákat, marketing terveket. Egy kreatív üzlet vezetőjeként nem csupán adminisztratív munkám volt, de az üzlet és a termékek vizuális megjelenítéséért, az üzletkommunikációért is feleltem.

Hogy miért is tettem félre évekre az alkotást és tervezést, az álommunkámat már nem is érdekes. A Kaposvári Egyetem Művészeti Karán frissen végezve az álmaim még igen zsengének bizonyultak, vagy éppen én nem álltam készen a megvalósításukra, mindenesetre hiszek abban, hogy ennek az útnak szüksége volt rám és nekem is az útra.

 

„A dizájn több, mint esztétikum, a dizájnnak lelke és története van.”

 

Egy újrahasznosított termék, számtalan lehetőség

A CziribuDesing termékek tervezése során fontos szerepet kapott egy korai vízióm, mellyel a fenntartható jövő megteremtésében kívántam aktív szerepet vállalni. A zero waste szemlélet régóta a szenvedélyem, mely ebben a márkában nem csupán abban nyilvánul meg, hogy újrahasznosított alapanyagokból dolgozom, de a termékeken keresztül a vásárlóim gondolkodását /vásárlási szokásait is formálni, környezettudatos életmódját pedig támogatni szeretném.

CZIRIBU DESIGN – 100% ELKÖTELEZŐDÉS

#Fenntarthatóság #Környezettudatosság #Minőség

 

CZIRIBU DESIGN - a fenntartható stílus

A termékek tervezése és készítése során az esztétikum és tartósság mellett a hangsúly az újrahasznosított alapanyagok tudatos használatán van. A tudatosság itt azt a felelősségvállalást jelenti, mellyel a jövő generáció számára dolgozunk a bolygónk megmentésén. Felelősséget kell vállalnunk a szokásainkért, a fogyasztásunkért, hogy gyógyítsuk ezt a fantasztikus helyet, mely bennünket is feltétel nélkül táplál és megtart. Itt az ideje annak, hogy visszaadjuk végre a természetnek azt a törődést, amit tőle kaptunk.

Egy fecske talán nem csinál nyarat, de látva mennyien vagyunk, akik változtatni szeretnénk a túlfogyasztásra „kényszerített” életmódunkon azt tapasztalom, hogy nem az „egy fecske elmélet” valósul meg, hanem sokkal inkább a szinergia hatás érvényesül. Amikor szívből elköteleződünk egy jó ügy érdekében, akkor az együttműködésben létrejövő eredmény nem csupán összeadódik, hanem hatványozódik, mert a pozitív célok felerősítik egymást és így többleteredményt érünk el. Tehát a CziribuDesign esetében egy meg egy az több mint kettő.

Újrahasznosítás okosan és stílusosan

Azért, hogy a szinergia hatást a Cziribu termékeknél elérjem, és minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjak - én a termeléssel, a vásárlóim pedig a termékeim iránti elköteleződéssel-, a zero waste filozófiát összekötöttem a könnyed, sokoldalú és stílusos termékek megvalósításával.

Amikor újrahasznosított vagy zero waste termékekről beszélünk, az embereknek rögtön a natúr, színtelen és unalmas termékek ugranak be. A CziribuDesign azoknak kínál praktikus, esztétikus és tartós termékeket, akik szeretik, ha a színek és letisztult formák harmóniája az otthonukban is visszaköszön.

„A CZIRIBU DESGIN termékek nem csupán lakás- vagy ruházati kiegészítők, valódi funkciójukat a használójuk által nyerik el.”

 

Cziribu okostermékek – 3 fő érv a fenntarthatóság mellett

#1 A CZIRIBU DESIGN termékek letisztultak, praktikusak, ugyanakkor vibráló színeik élettel teli hangulatot árasztanak, így bármelyik otthon hasznos kiegészítői lehetnek.

#2 A praktikum és az esztétikai értékük mellett a termékek alapanyagai környezettudatos gyártásból származnak. A tárolók, kiegészítők egy tökéletesen öko-tudatos újrahasznosítási folyamat eredményeképpen születnek meg.

#3 A termékek nem gyártósoron, hanem egyenként készülnek, a minőségellenőrzésen azonnal átesnek. Az alapanyagok is úgy vannak összeválogatva, hogy azok minél tovább tölthessék be funkciójukat, tehát ne „csupán” esztétikusak, de tartósak is legyenek a belőlük készült használati tárgyak.

 

Termékeinkhez felhasznált újrahasznosított alapanyagok

  • 100% újrahasznosított prémium pamut fonal

A régi ruhákat és textilhulladékokat összegyűjtik és szín szerint osztályozzák őket. Ezeket kisebb darabokra vágják és aprítják. A szétválasztott színeket külön-külön összekeverik, így lehetővé teszik, hogy színezék, víz és vegyi anyagok nélkül jöjjön létre a végső árnyalat. Ezután a pamutot fonják, így különösen puha és kiváló minőségű fonal jön létre. A fonalat újrahasznosított papírból készült orsóra tekerik mely egy biológiailag szintén lebomló anyag.

  • Újrahasznosított bőr termék címke

Ez azt jelenti, hogy az alapanyaguk bőripari hulladék anyag, vagy leselejtezett bőrtáska, bőrkabát. Emiatt a színekben árnyalatokban lehetnek eltérések, azonban ettől lesz igazán egyedi, hiteles és természetesen öko barát.

  • Újrahasznosított papír címke, fanyelű bélyegzővel pecsételve

A terméken elhelyezett papír címkék újrahasznosított papírból készülnek, és az ezeken megjelenő nyomatok, fanyelű pecséttel kerülnek fel, így nincs szükség nyomtatásra és az ezzel járó elektromosságra. Nem mellesleg határozottan szórakoztató tevékenység. 

  • Újrahasznosított papír csomagolóanyag

 

Hogyan lehet egy alapanyag környezettudatos?

A víz, a növényvédő szerek és a rovarirtó szerek szempontjából rendkívül erőforrás-igényes folyamat a gyapottermesztés, a jelenlegi módszerek környezetvédelmi szempontból sajnos tovább már nem fenntarthatóak. A pamutgyártáshoz szükséges gyapotnövény nagyüzemi termesztése mára egyes területeken súlyos aszályokat, szennyezett folyókat és -talajvizeket eredményezett.

Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy az újrahasznosított pamut használata a természeti erőforrások jelentős megtakarításához vezet, kevesebb energiafogyasztást és CO2-kibocsátást eredményezhet, és csökkentheti a mezőgazdaságból eredő szennyezést.

 

Miért jó az újrahasznosított pamut?

Az újrahasznosított pamut általában úgy határozható meg, hogy a pamutszövet a feldolgozás során gyapotrosttá alakul, melyet textiltermékek készítéséhez lehet felhasználni. Az újrahasznosított gyapotot általában regenerált pamutnak, vagy átdolgozott pamutnak is nevezik, felhasználhatósága pedig végtelen.

A textil újra hasznosítása két elsődleges forrásból származik:

  • Fogyasztás előtti - gyártás során keletkező pamuthulladék: a gyártási folyamat során különítik el. Ruházati szabásminták nagy szövetlapokból történő kivágása során a közbenső darabokat eldobják. Ezek a gyártás közbenső folyamatából származó maradványok teljes mértékben újrahasznosíthatók.
  • Fogyasztás utáni - használt textilek: eldobott, leselejtezett textiltermékekből származik. Tartalmaz ruházatot, kárpitokat, törülközőket…stb.

 

Az újrahasznosított pamut használatának főbb előnyei

  • A hagyományos pamutelőállításhoz képest 55%-kal csökkentett vízfelhasználás.
  • 35%-kal csökkentett üvegházhatás és széndioxid kibocsájtás.
  • 62%-kal csökkentett energiafelhasználás a konvencionális gyártáshoz képest.
  • A hagyományos pamutelőállítás adja a világ rovarírtó használatának 16, a növényvédő szerek használatának 7 százalékát.
  • Az újrahasznosítási folyamat több millió tonna pamuttól kímélhetné meg a hulladéklerakókat.

Az Egyesült Államokban az éves, gyártás során keletkezett textilhulladék becslések szerint meghaladja a 11 millió tonnát (25 milliárd font), míg több mint 9 millió tonna (21 milliárd font) fogyasztói textilhulladék kerül a hulladéklerakókba. Ezzel szemben a fogyasztói használt textilnek mindössze 15%-a kerül csak be az újrahasznosítási folyamatba. Gondoljunk bele a világ teljes felhalmozása mekkora méreteket ölthet, ha ezek az adatok csak Amerikára vonatkoznak és mekkora potenciál van az újra hasznosításban: mennyi energiát spórolhatunk meg, mennyi károsanyagtól kíméljük meg a természetet, és mennyi emberhez juthat el új, kényelmes ruhadarabok és hasznos kiegészítők formájában.

 

A fenntarthatóság továbbra is élen jár a textiliparban. Partnereim olyan fonalgyártók, amelyek újrahasznosítják a termelési hulladékként keletkező szálakat és anyagokat. Az újrahasznosított anyagok, köztük az újrahasznosított pamut használata egyre növekvő érdeklődésre számot tartó téma.

Nézz körül a webshopban, inspirálódj, találd ki, hogyan segíthetik az öko-tudatos életmódváltásod, hogyan illeszkednek a mindennapjaidba vagy, hogyan színesíthetik az otthonod ezek a praktikus kiegészítők. Kellemes kalandozást!